Tündérvölgy lakói

Vasárnap, 2017-11-19, 9:44 AM
Üdvözöllek Vendég
Nyitólap

Regisztráció

Belépés

RSS

Tündérvölgyi mesék


Nyitólap » Fájlok » Tündérmesék

A tündérlány
2012-07-09, 4:06 PM
Egyszer volt, talán nem is volt, volt egyszer egy kis falu, ebben élt egy legény. Nem volt se szegény, se gazdag, sem király, sem pásztor, talán azt is mondhatnám, hogy nem volt semmi érdekes körülötte. És mégis: Volt ennek a legénynek egy igencsak különleges története.Történt egy nap, hogy kimentek az erdőben páran (csak úgy legényekül), hogy májusfát hozzanak a helybéli lányoknak. Szóval mindenki az általa kedvelt lánynak, mert ilyenkor (május elsején), előző este, a lány kapuját feldíszítették zöldellő májusfával.Aznap elég sokat mentek az erdőben, mert nem akárhol terem ez a fa és abból is a fiatal ágakat, a dúsan zöldellőt kellett megkeresni.Ez a mi legényünk is összeszedett egy jó pár ágat és egy rakásba téve, várta, hogy barátai odaérjenek hozzá. Az egyik ugyanis, lovas szekérrel jött és körbe ment. Összeszedte az összes levágott májusfát, hogy a legények ne cipekedjenek külön-külön.Szóval, visszatérve a mi legényünkhöz. Ahogy kilépett az erdőből a fűzfánál, a patak mellett kezdődött egy kis tisztás. Csendes kis hely volt, a világtól távol, akár egy elvarázsolt mező. Már jól benne, a tavaszban, illatos volt a fű a sok mezei és erdei virágtól. Ezen a kis pázsitos réten, mintha egy láthatatlan határ húzódott volna a valóság és valótlanság között. Itt találkozott az erdő a mezővel, ahol egy patak futott végig vidáman csörgedezve, mintha e világon semmi más dolga nem lévén, csakhogy daloljon egész nap.Elfáradt és lehajolt a patak szélén, hogy megmossa az arcát és közbe jóízűt ivott annak vízéből.Ahogy felállt, hirtelen megszédült, szinte beleesett a vízbe. Egy nagyon széplány állt mellette és mosolygott rá.Ha van szerelem első látásra, akkor ez az volt. Mintha már ezer éve ismerte volna ezt az arcot, azt a gyönyörű kék szemet, a hosszú szőke haját, ami mint egy sátor hullott le vállára, hátára, selymesen, lágyan. De a legény nem azt kérdezte, hogy ki ő, és hogy hívják, honnan jött, hanem csak mosolygott.-         Hát eljöttél? – kérdezte.-         Igen, eljöttem – és kacagott. A kacagása olyan volt, mintha két üveg harangocskát összekoccintottak volna.A lány megfogta a fiú kezét, és halkan súgta neki.-         Gyere velem! …. – és ő ment, nem kérdezte hová, kiért és miért, csak ment.Ahogy a pázsiton lépkedtek kézen fogva, kedves dal kísérte léptüket, egyre közelebb és egyre hangosabban. A lány a derekára tette a fiú kezét és táncolni kezdtek. De nem úgy, ahogyan szoktak egy falusi bálban, vagy egy városi diszkóban. Nem. Ez egy különleges tánc volt. Lépések és ritmusok, amit nem lehet tudni, honnan jöttek, és aztán forogtak. Forogtak, forogtak, míg nem el kezdtek felemelkedni. Megszűnt a gravitáció, megszűnt minden körülöttük, már csak ketten voltak. Mintha ők ketten egy egészet alkottak volna, összeolvadt, összefolyt az egész. Ők voltak akkor, abban a percben maga a harmónia, talán az igazi nagy öröm, a boldogság. És forogtak, és táncoltak. Ő és a tündér, mert tudta, hogy a lány nem akármilyen lány, hanem egy tündér. Egy tündér, akinek puha az ölelése, akinek erdei virág illata van, és akinek olyan megnyugtató az érintése.-         Mindig is téged kerestelek. – suttogta a lány fülébe.-         Mindig is rád vártam. – válaszolta a tündér.Észre sem vették, úgy eltelt az idő, mert amikor szerelmes vagy, az idő elrepül. Megfoghatatlanná válik.-         Holnap is visszajövök – búcsúzott a fiú        --          Holnap is várok rád –válaszolta a lány.Simogatta a nádszálakat, ahogy el lejtett közöttük. Egyedül, egymagában táncolt a tündér. Belepte a varázslat, a szerelem. Maga volt az igézet, az Erdők Anyja csak nézte szomorúan.-        _ Tévedtél, nagyot hibáztál! Nem lett volna szabad meg mutasd magad az ember fiának.-         _Tévedtem – mosolygott szomorúan a tündér, - de olyan jól esik ez a tévedésem. Szerelmes vagyok egy földi lénybe és ez olyan csodálatos. Egész nap csak szállnék és táncolnék vele. Csak az érintése is megrészegít engem. Varázslat az egész. Nem tudom, ki kit varázsolt el, de én szédülök? Egyik percben boldog vagyok és szállok, a másik percben szomorú és sírok. Mond csak Erdők Anyja! Hogyan maradhatnék vele örökre?-         Örökre, örökre! Gyermekem! Kezdesz úgy beszélni, mint a földi lények. Hiszen te tudod, hogy nekünk nincsen időnk, nincsen a szó, hogy: ÖRÖK és MINDIG. Ezeket az ember találta ki. Csaknem akarsz lemondani a halhatatlanságodról azért, hogy ezzel a férfivel élj, a mi időnk szerint pár percig?-         Oh! Annyira szeretem, hogy igen! Akarom! Lemondok a halhatatlanságról pár perc mámorért. Lemondok az öröklétről, csak csókolhasson oly forrón, ahogy csak ő tud csókolni.-         Ugyan, ugyan, te buta tündér! Hogyan is képzeled te ezt a szerelmet? A szerelem felemel a magasba, és ha te nem tudod felemelni őt, akkor hagyod, hogy ő húzzon le magához? Hol itt a boldogság?-         Oh, Anyám! Ne nézd mindig a racionálist, engedd, hogy a szív szavát kövessem!-         A döntés a tied, de jól gondold meg, mert amiről egyszer lemondasz, azt örökre elveszítetted.A tündér sietett a patak partjához, hogy találkozhasson szerelmével. Útközben jó kedve volt és virágokat szedett. Erdei virágokból font magának koszorút. Léptei halkak voltak akár a gondolat, alig érintette lábával a füvet. Szinte lebegett. A tündérek, ha szerelmesek, akkor lebegnek, szállnak, szárnyak nélkül is akár a szellő.Már majdnem odaért, amikor kacagást hallott. Harsány kacagást. Félretolta a patak partján méltósággal trónoló fű lehajló leveleit és kilesett a tisztásra. A legény ott állt a tisztáson és enyelgett egy lánnyal. Egy lány, aki bár hasonlított rá, mégis egy kicsit másabb volt. De a legény épp úgy ölelte, mint őt, épp úgy nevetett rá, mint ő rá. Szomorú lett a tündér nagyon. Ahogy ott állt és nézte őket, egyszer csak a fűzfa ágai ide-oda kezdtek hajladozni és susogtak a szélben-         Csalás, csalás, ámítás!A legény összerezzent és észrevette a tündért. Lába földbe gyökerezett, csak nézte, nézte, majd kinyújtotta felé karját.-         Azt hittem te vagy itt, én téged öleltelek! Becsaptak engem!-         Mert nem a szív szemével néztél rám. – válaszolta a tündér – és én még fel akartam áldozni az eddigi életemet! hiszen te nem is ismered a szerelmet! –azzal távolodni kezdett és a legény hiába akart, utána szaladni, eltűnt egy szempillantásra.-         Kelj fel komám, elaludtál! –legénybarátja rázni kezdte a vállát és ő felébredt.-         Jaj, te! Olyan csuda álmom volt nekem.-         Gyere, most már szedd a lábad, mert a többiek itt hagynak bennünket.Mindketten siettek szótlanul hazafelé.…………………………………………………………………………………………………....................................... Hatvan év múlva, amikor már öregember lett a legényből, a Halál idejét látta annak, hogy meglátogassa őt. Lassan szállt el belőle az élet, napról napra gyengébbnek érezte magát. Elégedett volt az életével. Amit akart, megvalósított magának. Házat épített, fákat ültetett és asszonyául választotta a falu legszebb lányát, aki takaros volt, serény és mindig jó kedélyű. A jóisten gyermekekkel, majd unokákkal áldotta meg őket. Ahogy ott feküdt az ágyban, körülötte álltak gyermekei. Hálát adott magában mindenért, lassan készült elmenni.Utoljára akart még mondani valamit, de már kevés ereje volt. Az egyik fia odahajolt hozzá, hogy jobban hallja, mit akar mondani.Elment. Mosollyal az arcán, megelégedve mindennel, elengedte a földi életet. A fia lezárta szemeit. A többiek ránéztek és várták, hogy mondja, mit mondott apjuk utoljára?-         Volt egy tánc… csak ennyit mondott.A titkot talán, magával vitte oda, ahol a tündér várt rá.

Kategória: Tündérmesék | Hozzáadta: Liza
Megtekintések száma: 226 | Feltöltések: 0 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *:
Kacataim



Hol volt,hol nem


Varázstündér

Tündérnaplók titka

A VALÓSÁG FELÜLÍRJA MESÉKET.FANTÁZIÁNK A VALÓSÁGBÓL ÉLED.
A fejezet kategóriái
Tündérmesék [11]
Fantassy [0]
Mini-chat
Körkérdésünk
Értékeld honlapomat
Összes válasz: 5
Statisztika

Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0
Belépés
Keresés
Top